Merj gondolkodni!

„ Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha.” (Goethe)

Jeremy Green: Miért az éghajlatváltozás a globalizáció legnagyobb kihívása? (2020)

Jeremy Green, a Cambridge-i Egyetem oktatója a Sheffield Political Economy Research Institute honlapján megjelent blogbejegyzésében 2020 januárjában – tehát még a koronavírus-járvány európai elterjedését megelőzően, ha úgy tetszik, a „prekoronális világban” – amellett érvelt, hogy az egyre fenyegetőbb globális klímaválság miatt a globalizáció teljes átalakítására van szükség. Az általunk képviselt lokális – és a nemzeti sajátosságokra is figyelemmel lévő – megoldással szemben azonban Green globális hatókörű forgatókönyv kidolgozásában gondolkodik. Az alábbiakban a Szerző cikkének általunk fordított változatát közöljük.

https://i1.wp.com/jet.sze.hu/files/gallery/2015-18/split_img.gif

Az éghajlatváltozás hatásainak mikénti kezelése alapvető kihívást jelent a globalizációval foglalkozók számára. Az alábbi blogbejegyzés a válság lehetséges megoldásait igyekszik feltárni.  

https://i1.wp.com/jet.sze.hu/files/gallery/2015-18/split_img.gif

Az éghajlatváltozás eredményeként globális szintű aggodalmat váltottak ki a tomboló tüzekről, sivárrá vált erdőkről és elszenesedett állatokról készült ausztráliai fényképek. Az ausztrál bozóttüzeket ugyan nem az éghajlatváltozás váltotta ki, ám hozzájárult annak még drasztikusabbá válásához. A globális felmelegedés a tavalyi nyár folyamán rekord magas hőmérsékletet eredményezett Ausztrália-szerte, nem is beszélve a tartósan száraz időjárási körülményekről és a gyakori aszályokról, amelyek még tovább növelik a tűz kialakulásának esélyeit.

De hogyan kapcsolódnak az ausztrál erdőtüzek a globalizációhoz? A két jelenség közötti kapcsolat elsőre meglehetősen homályosnak tűnik. Ám az erdőtüzek „időzítése” szimbolikusnak tűnik, amennyiben egy problémákkal teli gazdasági évtized végére tesz pontot.

A tüzek az egész bolygóra kiterjedő füstjelként figyelmeztetnek bennünket arra, hogy itt az ideje a felismerésnek: nem a globalizáció lassuló gazdasági növekedés miatti megakadása, a populista nacionalizmus és a kereskedelmi háborúk jelentik számunkra a legsúlyosabb fenyegetést. A Föld rendszere drasztikus mértékben változik, ami könnyen olyan körülményeket teremthet, amelyek egzisztenciális fenyegetést jelentenek az emberiség egésze számára. A világ vezető klímatudósai egy olyan forgatókönyv bekövetkezésének lehetőségére figyelmeztetnek, amelyben az emberiség a „megfőtt béka” csapdájába kerül (Hothouse Earth), a gyorsuló és ellenőrizhetetlenné váló melegedés hatására pedig nagymértékben veszélyeztetté válnak a társadalmaink, a politikai rendünk, a gazdaságunk, és egyáltalában az életképes fajként való fennmaradás lehetősége is.

australia

E két fenyegetés elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz: a globális felmelegedés és az ökológiai katasztrófa ugyanis a fosszilis kapitalizmus gazdasági növekedésének eredménytermékei, amelynek „uralma” pedig kéz a kézben járt a globalizációval. A globális gazdaság 1950-es évektől történő kibővülésével megkezdődött az a nagy technikai gyorsulás (Great Acceleration) néven ismert folyamat, amely a társadalmi és gazdasági mutatók őrült tempójú gyorsulásához vezetett, a GDP növekedésétől az urbanizációig – ezek pedig ok-okozati összefüggésben állnak a növekvő szén-dioxid-kibocsátással és a környezet minőségének romlásával.

A helyzetünk meglehetősen tragikus. Amennyiben nem dolgozunk ki és hajtunk végre azonnali, átfogó és radikális intézkedéseket az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszaszorítása és a Föld erőforrás-kapacitásának helyreállítása érdekében, fennállhat annak a veszélye, hogy olyan fordulóponthoz érünk, ahol már megállíthatatlanná válik a globális hőmérséklet gyors, önmagát erősítő és kontrollálhatatlan emelkedése, amely pusztító következményekkel járna az emberiség számára.

Az éghajlati katasztrófa kezelése magában foglalja a globalizációval kapcsolatos eddigi megközelítésünk alapvető átgondolását is. A nemrégiben megjelent könyvemben (Is Globalization Over?) bemutattam, hogy a globalizáció hosszabb történetének feltárása miként segíthet nekünk. Amellett érveltem, hogy a jelenlegi globális gazdasági válság egyedülálló annyiban, hogy a nemzetközi gazdaság instabilitásának korábbi időszakaiban – így az 1930-as, valamint az 1970-es évtizedben – alkalmazott megoldások napjainkban már nem vethetők be. Nem tudjuk egyszerűen újraindítani a globális gazdaságot annak érdekében, hogy még több szén-dioxid-igényes gazdasági növekedést érjünk el, és nem tudjuk helyreállítani a globális kapitalizmus legitimációját – hiszen a korlátlan növekedés további hajszolása éghajlati válsághoz vezet.

Az éghajlatváltozás hatásainak mikénti kezelése alapvető kihívást jelent a globalizációval foglalkozók számára. A XVIII. század óta a gazdasági liberalizmus megfontolásai dominálták az integrált nemzetközi gazdaság kiépítésével kapcsolatos útkeresést. A liberálisok egy olyan világot képzeltek maguk elé, amelyben a politika élesen leválasztható a gazdaság szövedékéről, és a piacok globális kiterjesztése a folyamatos gazdasági növekedésnek köszönhetően végül növekvő jólétet eredményezhet. A piac észszerű „törvényeinek” (laws) betartása, illetve a kicsinyes intrikáktól és irracionalitástól terhes politikától való elszigetelése eszerint egy békés és virágzó globális gazdaságot teremthet, amelyből mindenki csak profitálhat.

A gazdasági liberalizmus azért válhatott virulenssé, mert nagyfokú alkalmazkodóképességének köszönhetően képes volt átvészelni a válság és az instabilitás időszakait, új és új módszereket találva a gazdasági növekedés fenntartására. A Nagy Válságot (Great Depression) követően például John Maynard Keynes a gazdasági folyamatokba aktívabban beavatkozó állami szerepvállalást sürgetett a teljes foglalkoztatottság és a stabil növekedés elérése, valamint a hosszú távú gazdasági visszaesés elkerülése érdekében.

A klímaválság azonban két unikális kihívást is magában rejt a gazdasági liberalizmus és az általa formált globalizáció szemszögéből nézve. Először is: az éghajlatváltozás arra kényszerít bennünket, hogy felhagyjunk a fosszilis energiahordozókra alapozott korlátlan növekedés feltételezésével. Szakítanunk kell a fosszilis kapitalizmus további életképességének veszélyes elgondolásával, az ugyanis összeegyeztethetetlen a Föld véges kapacitásaival. Sürgős lépésekre van szükség, hogy elérhessük gazdaságaink szénmentesítését, egyelőre azonban bizonytalan, hogy hosszú távon el tudjuk-e oldani a gazdasági növekedést a növekvő szén-dioxid-kibocsátástól. A még több gazdasági növekedés még nagyobb szén-dioxid-kibocsátást és környezeti pusztulást jelent.

Másodszor: az éghajlati krízis kezelése a gazdaságba történő beavatkozást és demokratikus gazdasági tervezést igényel, a globálistól egészen a lokális szintig bezárólag; ezt pedig a liberálisok eddig csak kivételes – és átmenetinek bizonyuló – helyzetekben fogadták el, például a második világháborús mozgósítás esetében. A piaci uralomra huzalozott társadalmaink eddig csak bizonytalanul voltak képesek reagálni a klímavészhelyzetre. Annak érdekében, hogy el tudjuk kerülni a „megfőtt békák” effektusát, jelentős beavatkozás eszközölésére van szükség a nemzetközi szervezetek, az államok és a helyi közösségek részéről egyaránt. Az IPCC (Éghajlat-változási Kormányközi Testület) becslései szerint ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a párizsi egyezményben foglalt vállalásokat, és 1,5 °C alatt tartsuk a felmelegedést, éves szinten 900 milliárd dolláros, az energiaipari infrastruktúrát érintő beruházásokra lenne szükség 2015 és 2050 között.

Már most hosszú távú tervezésre van szükségünk, és arra, hogy az ökológiai célok felülírják a piac diktálta követelményeket. Az ökológiai mutatókkal kapcsolatos tudományos ismereteknek és előrejelzéseknek nagyobb figyelmet kell szentelni a termelés és a fogyasztás irányítása során. Továbbra is nyitott kérdés marad, hogy a végtelen növekedés téloszától megfosztott liberalizmus képes lesz-e egy újabb átalakulásra annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjon a megváltozott körülményekhez.

A gazdaság karbonmentesítéséhez szükséges gigantikus beruházások már rövid távon is munkahelyeket – és növekedést – teremthetnek. Ám az a típusú gazdaság és társadalom, amelyre át fogunk térni, végső soron sokkal kevésbé lesz a növekedési dogma foglya. Az új társadalmi és gazdasági rend hívószavai a csökkenő fogyasztás, az erőforrások megosztása, a fenntarthatóság és a globális szolidaritás lesznek.

Mit jelent mindez a globalizációra nézve? Nem jelenti azt, hogy a globalizációt teljesen elhagyjuk, és az önellátó nemzeti és helyi gazdaságok felé fordulunk. Gazdaságaink és társadalmaink már túlságosan összekapcsolódtak, és a létfontosságú javakat és erőforrásokat tekintve is túlzottan függenek egymástól ahhoz, hogy ez a bezárkózás megvalósítható vagy kívánatos legyen. De mindenképpen változtatni szükséges a globalizációval kapcsolatos elgondolásainkon és a fennálló intézményrendszeren annak érdekében, hogy a piacoktól el tudjunk mozdulni a hosszú távú és tudományosan alátámasztott céljaink megvalósítása felé. A piacok csak e prioritások tiszteletben tartása mellett tevékenykedhetnek!

Mindennek érdekében változtatni szükséges a globalizáció zászlóshajóit jelentő áruk, a tőke, a munkaerő, valamint a globális elgondolások (ideas) határokon átnyúló szabad áramlásának egyensúlyi viszonyain és céljain.  A határokon átnyúló szabad mozgásnak néhány esetben gátat kell szabni; ilyenek például a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok és a fosszilis tüzelőanyagok szektora. Más áramlásoknak azonban gyorsan növekedniük kell; ilyenek például a Globális Északról Globális Délre irányuló segélyszállítmányok vagy az éghajlattal kapcsolatos beruházások. A szolidaritás globalizációjára van szükség, méghozzá oly módon, hogy a nemzeti politikák, gazdaságok és társadalmak zöld átalakításait harmonizálni lehessen az új, az egész bolygóra kiterjedő, planetáris prioritásokkal. Egy ilyenfajta gondolkodásmód kialakítása lehet a klímaváltozás kihívásainak való megfelelés legjobb módszere.

Amennyiben elodázzuk ezeket az intézkedéseket, a globalizációval végletekig összefonódott bolygó jövője meglehetősen sötét tónusokban tűnik fel előttünk. Fennáll ugyanis a kockázata annak, hogy egy újabb veszélyes és ellenőrizhetetlen visszacsatolási spirált (feedback loop) alakítunk ki az ökológiai romlás, az emberi szenvedés, valamint a mérgező nacionalizmus, az autoritarizmus, a militarizmus és a [társadalmi] felbomlás között.

A globalizáció átalakításának tétje az éghajlati válság korába lépve meglehetősen nagy: vajon át tudjuk-e állítani a globális gazdaság működését progresszív és fenntartható váltókra annak érdekében, hogy az emberiség továbbra is irányt tudjon szabni a saját jövőjének?

Single Post Navigation

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: