Merj gondolkodni!

„ Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha.” (Goethe)

Archive for the month “július, 2014”

Mr. Hobbes szabadságra megy

Power tends to corrupt, and absolute power corrupts absolutely.” Lord Acton levele Mandell Creighton püspökhöz, 1887. április 3. [Creighton, Louise (ed.): Life and Letter of Mandell Creighton. Longmans, Green&Co, 1904, Vol. I., 372. p. ]

“Azonban Leviatán, igaz, hogy békét és biztonságot nyújt a népnek, de szabadságot nem ad, csak annyit, amennyit éppen jónak lát. A magyar alkotmány címlapján nem Leviatán van, nálunk pont fordítva: az áll az alkotmány élén, hogy a hatalom a népé, és mi, akik ezt szolgálni vagyunk hivatottak, úgy kell, hogy ezt a kötelességünket teljesítsük, hogy mindig az emberek szabadságát, a szabadságjogokat tartsuk szem előtt.” (Sólyom László hivatalba lépő államfő ünnepi beszéde, 2005. augusztus 5.)

Amidőn Thomas Hobbes megírta leghíresebb munkáját, a Leviathant (1651), Európa államaiban valóban virágzott az abszolút hatalom. A gyakorlatilag korlátlan hatalommal bíró, omipotens szuverének a Pater Iustitiae, az igazság atyjának kényelmes pozíciójából megkérdőjelezhetetlen evidenciaként nyilatkoztathatták ki az éppen érvényes jogot, jogteremtésüknek, illetve az abszolútként tételezett szuverenitásnak gyakorlatilag nem volt érdemi korlátja. (Kulcsár Kálmán: Jogszociológia. Vince Kiadó, Budapest, 2005, 22. p.) Szigeti Péter meglátása, miszerint

“a jog omnipotens, mindenható eszközzé válik, ha »kellés«, »sollen« jellegét önállósítják, függetlenítik az adott létviszonyok között rendelkezésre álló erőforrásoktól, feltételektől, az adott társadalmi közegtől és az emberi magatartástól” (Szigeti Péter-Takács Péter: A jogállamiság jogelmélete. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004, 61. p.),

 messzemenően igaz a premodern keretek közötti állapotokra is. I. Jakab angol király a Parlamenthez címzett beszédében (1609. március 1.) különösebb visszhang és felháborodás nélkül szögezhette le, hogy

a monarchia a legfontosabb entitás a Földön: a királyok nemcsak Isten földi helytartói, akik az Isten trónján ülnek, hanem az Isten által maguk is isteneknek neveztettek.” [McIlwain, Charles Howard (ed.): The Political Works of James I. Reprinted from the Edition of 1616. Harvard University Press, Cambridge, 1918, 307. p.)

Hobbes  uralkodói szuverenitással kapcsolatos tézisei azonban rövid időn belül épp úgy szabadságra mentek, mint a James Stewart által alakított Mr. Hobbs, a banktisztviselő a hatvanas évek népszerű amerikai vígjátékában (Mr. Hobbs Takes a Vacation, 1962). Angliában a XVI-XVII. század folyamán több érdekcsoport is versengett a hőn áhított hatalomért, elvitatva egymás autoritását. Ezen intézményi harcok előbb az angol forradalomban (English Civil War, 1642-1652), majd az ún. dicsőséges forradalomban (Glorious Revolution, 1688) kulminálódtak. A forradalom nyomán egyértelműen korlátozták a király és helytartója hatalmát, illetve növelték a Parlament hatáskörét, többek között a gazdasági intézményekről való döntés jogát helyezve hozzá. (Schwoerer, Lois G.: The Revolution of 1688-1689: Changing Perspectives. Cambridge University Press, Cambridge, 1992, pp. 264-269.) A dicsőséges forradalom megteremtette a politika színteréhez való széles(ebb) társadalmi hozzáférés lehetőségét, illetve letette a pluralista társadalom alapköveit. (Acemoglu, Daron-Robinson, James A.: Miért buknak el a nemzetek? A hatalom, a jólét és a szegénység eredete. HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2013, 104. p.) 1688 után a döntéshozatal joga a Parlamentre szállt, így a liberális John Locke meglátásai egyelőre győzedelmeskedtek a hobbesi tanok felett. (Dacára annak, hogy a törvények kötelező királyi szentesítése miatt gyakorlatilag nem teljesen pontos a parlamenti szuverenitás fogalmának használata és a jogalkotói hatalmat a “King-in-Parliament” kifejezésével írhatjuk le. Lásd Hollis, Christopher: The Sovereignty of Parliament. Hellis and Carter, London, 1973, 171. p.) 1689 decemberében törvénybe iktatták az ún. Jogok Deklarációját (Bill of Rights), ami a dicsőséges forradalom egyes kívánalmainak jogi köntösbe öltöztetésével deklarált néhány alkotmányos alapelvet. A rule of law, a jog uralma felé vezető göröngyös út egyik fontos macskaköve volt ez az eseménysor, amely a korábbi felfogás, a rule by law koncepciójának fokozatos meghaladásához vezetett (Acemoglu-Robinson, 2013, 293. p.)

hobbes

Az uralkodó hatalmának széles bázis által igényelt korlátozása tehát az első szöget verte az abszolút szuverenitás koporsójába. Természetesként kezdett hatni, hogy a szuverenitásnak vannak bizonyos korlátai: az alapvető emberi jogok mindenképpen ilyenként kezelendők. Egy hosszú – emiatt itt nem is részletezendő – fejlődési ív eredményeként az emberi jogok megkerülhetetlen tényezővé váltak. Gustav Radbruch szerint az emberi jogok “felette állnak minden írott jogtételnek” és ezekre hivatkozva elvitatható az “embertelen zsarnokok bűnös parancsaitól” az érvényesség. (Radbruch, Gustav: Törvényes jogtalanság és törvényfeletti jog, in Varga Csaba (szerk.): Modern polgári jogelméleti tanulmányok. MTA ÁJI, Budapest, 1977, 134. p.) Ronald Dworkin úgy látta, hogy léteznek olyan jogaink, amelyeket a törvényhozó még valamely magasabb közösségi cél elérése érdekében sem vághat sutba.

“E jogok úgy működnek, mint a kártyajátékokban az aduk, melyek a kormányzattal szemben is kijátszhatók: védik az egyént a politikai döntésekkel szemben is.” (Szigeti-Takács, 2004, 112. p.)

Nem mehetünk el ugyanakkor szó nélkül a legújabb fejlemények mellett sem. Rawls szerint korunkra általánossá vált az a követelmény, miszerint mindenkinek tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, ennek érdekében pedig kötelezettség keletkezik az olyan népek részére történő segítségnyújtásra,

„amelyeket rossz körülményeik megakadályoznak egy igazságos, illetve tisztességes politikai és társadalmi rendszer elérésében.” (Rawls, John: A népek joga. Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez. L’ Harmattan Kiadó, Budapest, 2008, 46. p.)

Ez viszont nem kevesek szerint vezetett arra, hogy az USA a Pax Americana égisze alatt a „világ csendőrévé” vált, amelyet már a Truman által 1947 márciusában megfogalmazott doktrína is intézményesített. (Békés Rezső: Truman árnyéka. Kontinuitás és változások a második világháború utáni amerikai geostratégiában. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1982, 7. p.) Ezen tantétel azt igyekezett tudatosítani, hogy az USA-nak „egyetemes érdekeltségei és globális katonai elkötelezettségei vannak az egész világon”, amikor kinyilatkoztatta, hogy

„az Egyesült Államok politikájának támogatnia kell azokat a szabad népeket, amelyek ellenállást tanúsítanak a felfegyverzett kisebbségekkel vagy a külső nyomással szemben.” (Békés, 1982, 10. p.)

Van der Pijl szerint ezt a jelenséget egészíti ki az amerikai-angol globális tőkének az 1990-es évektől felerősödő, emberi jogok nevében kifejtett „világellenőrző tevékenysége”. Az 1970-es évektől, Carter elnök ténykedésével megindult az emberi jogok középpontba állítása a világ más hatalmaival szemben, és az angolszász országokban megvalósított szisztéma létét kérték számon az egész glóbuszon. Az angolszász rendszer jellegzetességei meglátása szerint a magántulajdon és a piac általi szerveződés az összes társadalmi szférában, így az oktatásban, egészségügyben, sőt a rendfenntartás területén is. (Pokol Béla: Globális uralmi rend. II. kötet. Kairosz Kiadó, Debrecen, 2008, pp. 176-178.) Így az emberi jogok mellett történő kiállás felszíne alatt Pijl szerint valójában a piacosítás világméretű terjesztését várják el.

Ez aztán ahhoz vezethet, hogy az emberi jogok megsértése ürügyén közvetlen amerikai katonai beavatkozásra (avagy gazdasági szankciók alkalmazására) kerülhet sor. Az emberjogi ideológia Habermas emberi jogi imperializmust tételező elmélete szerint egyre nyíltabban egy külső támadás törvényesítésének „adu ászaként” kezd funkcionálni, hiszen az amerikai érdekekkel konform politikát realizáló, ám emberi jogokat sértő országokat (például Szaúd-Arábia, Pakisztán) nem éri beavatkozás, míg az amerikai érdekekkel ellentétes államokat igen. De itt hozható fel a Kínai Népköztársaság irányába folytatott Janus-arcú amerikai (kül)politika esete is. Bill Clinton kormánya példának okáért a retorika szintjén elítélte ugyan Kína Tibettel kapcsolatos megtorló politikáját, ám a szabad kereskedelem oltárán mégiscsak sikerült feláldoznia az alapvető emberi jogokat: a  helyettes kereskedelmi miniszter egyértelműen megerősítette, hogy

“az elnök a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény státusának engedélyezését továbbra is elválasztja az emberi jogok kérdésétől. (…) Az amerikai kormányzat azt is világossá tette, hogy Tibet Kína belső problémája, amelyet sikert kecsegtetően nem lehet összekapcsolni a kereskedelem kérdésével.” (Neack, Laura: The New Foreign Policy: U. S. and the Comparative Foreign Policy in the 21st Century. Rowman & Littlefield Publishers, Inc., New York, 2003, pp. 4-7.)

Az emberi jogi érvek térnyerése és számon kérhetősége véleményünk szerint egyértelműen pozitív jelenségként értékelhető.  Az emberi jogok álarca mögé bújtatott, a ius ad bellum (az USA számára lényegében korlátlanná váló háborúindítás joga, illetve az ezzel összefüggő hard power alkalmazása) gyakorlását reflektálatlanul lehetővé tevő gyakorlat azonban nem feltétlenül. A cél ugyanis nyilvánvaló: a demokrácia, az alkotmányosság és az emberi jogok (nem visszaélésszerű) preferálása mellett kell eljutnunk  egy békésebb és humánusabb állapotokat tükröző világrendhez.

Montázs: Saját szerkesztés a Mr. Hobbs szabadságra megy című film plakátja nyomán

Post Navigation