Merj gondolkodni!

„ Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha.” (Goethe)

Archive for the month “március, 2014”

Rendszerváltozás egy volt alkotmánybíró szemszögéből

Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.” (Ralf Dahrendorf)

A pártállam fokozatos lebomlását eredményező “bársonyos forradalom”, a rendszerváltozás folyamata – a gazdasági alrendszer változásait most nem számítva – nagyjából  25 esztendővel ezelőtt indult meg, bár nehéz egzakt kezdő időpontot vagy eseményt kijelölni a közjogi struktúra gyökeres megváltoztatása kapcsán felrajzolható idővonalon. A neves évfordulóra tekintettel nem mindennapi múltidézés tanúi lehettek a múlt hét folyamán a “találkozások városának” érdeklődő cívisei: Kukorelli István, az Alkotmánybíróság egykori tagja elevenítette fel a negyed századdal ezelőtti történéseket.

A nosztalgikus beszélgetés során sok kérdésről esett szó, elsőként 1989 világpolitikai jelentőségét érintve. Hankiss Elemér gondolatait idézve az alkotmányjog neves professzora emlékeztetett rá, hogy az 1989-es év megítélése már egykoron is Janus-arcúnak bizonyult: a “jókedvű demokrácia” és a konszenzus szlogenjeivel induló esztendő végül az események rapiditása és a kerekasztal-tárgyalások sok aspektusból csak fél-megoldással végződő diskurzusa folytán sokak szemében egyfajta annus  miseralibisszé, a nyomorúságok évévé vált.

A magyar rendszerváltozást egyértelműen bel-és külpolitikai kontextusba és összefüggés-rendszerbe ágyazottan kell vizsgálni, ami a közép-európai pufferzóna “legvidámabb barakkjában” egyfajta evidenciaként hatott a döntéshozók körében. Ennek oka, hogy Pozsgay Imre, a “felvilágosult” államminiszter állandó összeköttetésben állt a globális erőtér kulcsszereplőivel: Gorbacsovval, Thatcherrel és másokkal. A reálpolitikusok ekkor már érezték, hogy a jaltai világrend alkonyára végképp elfogyott a levegő a nagy szovjet medve körül és nem fog sor kerülni az 1956-os forradalom leverése kapcsán realizálódó katonai beavatkozáshoz hasonlatos eseményre.

Ezt a külpolitikai atmoszférát egészítette ki a belpolitikai klíma: a Kádár-rendszer agóniáját  és megreformálhatatlanságát már az MSZMP reformer köreiben is érzékelni lehetett. Így a “demokratikus szocializmus” talmi ígérete is hamar tarthatatlanná vált és a Kádár szimbolikus bukását követően fehérterrort vizionáló Grósz Károlyt rövid idő után a reformer Németh Miklós váltotta a miniszterelnöki székben. A sorra formálódó ellenzéki formációk tényleges társadalmi támogatottságát persze ekkor még nem lehetett szondázni, de az egyre szaporodó utcai megmozdulások, demonstrációk és tüntetések dagályossá válása intő jel volt a szocialista rezsim számára. Az 1985-ben összeülő “utolsó rendi Országgyűlés” számos közjogi reformcsomagot volt kénytelen elfogadni (a demokrácia csomagterv felelőse Pozsgay, a gazdaságié Nyers Rezső volt) és az időközi választásokon aratott nagyarányú ellenzéki győzelmek is jelezték, hogy immáron illő lenne letérni ama bizonyos lenini útról.

Emellett persze egy másik úton, a damaszkuszin is nagy sürgés-forgás volt tapasztalható: a pártállam Saulusai ekkor kezdtek demokrata Paulusokká vedleni, még ha ekkoriban nem is lehetett sejteni, hogy Pozsgay Imre vagy Szűrös Mátyás a jövőben a Fidesz rezsicsökkentő fórumainak kötelező tartalmi kellékeivé válnak.

Ha mindenképpen egy szimbolikus dátumhoz kellene kötni a rendszerváltás kezdetét, akkor egyértelműen 1989. március 15-ét írhatnánk fel a képzeletbeli noteszünk lapjára: az állampárt és a demokratikus ellenzék frontvonalai ugyanis ekkor váltak nyilvánvalóvá. A gyakorta több százezres tömeget megmozgató rendszerellenes tüntetések ráadásul már legitimnek is minősültek, hiszen a gyülekezési törvény (1989. évi III. törvény) biztosította a gyülekezéshez való jogot, ezáltal a gyűlések legitim keretét is. A Független Jogász Fórum március idusán közzétett felhívása megpróbálta egy ernyő alá terelni az ellenzéki tömörüléseket és a népi-urbánus viták feloldására szólított fel.

Március 22-ével aztán az ELTE Büntetőjogi Tanszékén meg is alakult az Ellenzéki Kerekasztal, amely szervezetileg az alternatív értelmiségi szervezeteket (Fidesz, SZDSZ), az újra felsarjadó történelmi pártokat (FKgP, MSZDP) és a nép-nemzeti MDF-et is felölelte. A háromoldalú politikai tárgyalások (MSZMP, demokratikus ellenzék, társadalmi szervezetek), azaz a Nemzeti Kerekasztal-ülések csak később kezdődtek meg.

A NEKA legfőbb célja a konszenzus megteremtése volt a szabad, demokratikus országgyűlési képviselő-választások tekintetében, de június 21-én a politikai egyeztető tárgyalások témaköreiről és munkarendjéről is megállapodtak. Ekként a jogállami átmenet szempontjából nélkülözhetetlen kérdések is repertoárra kerültek (például az AB megalakítása), a legtöbb felmerülő kérdés kapcsán azonban csak átmenetinek szánt megoldás született, és a felek a “majd a demokratikusan megválasztott Országgyűlés megoldja” kényelmes álláspontjára helyezkedtek. (“Hazánk új Alkotmányának elfogadásáig” szövegezték át például az alkotmányt is, bár az interregnum elég hosszúra nyúlt, tekintve, hogy az új Alaptörvényt csak a Tisztelt Ház 2011. április 25-i ülésnapján fogadták el.)

Ezáltal azonban releváns kérdéseket hagytak rendezetlenül, például az ügynökkérdést, a privatizáció problémáját, az államháztartás vagy éppen a média-szabályozás kérdéseit. Bölcsebb lett volna eme tárgyköröket is rendezni, ezzel kerülve el például annak ódiumát, hogy a nagy kalapból választási kampányciklusonként húzzanak elő egy-egy, az előző rendszerben kompromittálódott nevet (Csehországban ennek egy ún. lusztrációs törvénnyel sikerült elejét venni), vagy megelőzve a köztulajdon piaci fundamentalizmus jegyében végrehajtott ésszerűtlen lebontását. A felek azonban valószínűleg féltek annak a rizikójától, hogy az utca radikalizálódik, és az átmenet kevésbé lesz békés (emlékezzünk csak Antall József későbbi vállvonogató attitűdjére: tetszettek volna forradalmat csinálni). Kukorelli István szerint Nagy Imre és mártírtársai június 16-i újratemetésén már-már forradalmi volt a hangulat, főleg Orbán Viktor gyújtó hangú beszédének elhangzását követően.

A választópolgárok többsége 1990-ben aztán a nyugodt erő jelszavát zászlóshajójára tűző MDF-nek szavazott bizalmat. A rendszerváltozás tárgyalási szakában felmerülő problémák nagy része az ezt követő kormányzati ciklusban sem oldódott meg. A rendszerváltozásra ettől függetlenül emlékezni és emlékeztetni szükséges.

Post Navigation